A kiindulás ismételten Vadna, szerintem egy darabig így is lesz. Az utunk a 26-os főúton vezet egészen a Koszla forrásig (a Bánhorváti elágazás után, az első elágazás balra) itt vizet is vételezünk magunkhoz, friss hideg forrásvizet, nem ritka, hogy sorba kell állni. Ezután tovább indulunk az 50-es tábla felé. Az út visz egészen Sajóvelezdig ott végig a főúton (nagyon szép kis falu) amikor kiértem megijedtem, hogy benéztem egy kanyart, hogy el kellett volna fordulni a Damasa-szakadék felé,de nem. Csak éppen megtévesztő, hogy a következő elágazás Királd/Ózd holott én Sajómercse vagy Borsodbóta irányába akartam közlekedni erre később lesz lehetőség, a vasúti átkelő után forduljunk balra. Innen már nem lehet elvéteni, Mercse után lesz egy jó kis emelkedő majd a tetejéről egy elég jó kilátás, ellátni egész Bélapátfalva kőbányáihoz (Bél-kő). innen suhanás, az út egyértelműen kitáblázva, Borsodbótán hamarabb túl voltam mint a legrövidebb numerámon. A kereszteződés után egyenes út vezet Upponyba. A szorosnál, ha a bánhorváti oldalon szeretnénk kilyukadni, a kék háromszög felé kell menni nem tovább az aszfalton (ne kövessük végig a háromszöget különben a Kalica-tetőn lyukadunk ki). Ahol felfelé kanyarodna az út ott hagyjuk el a kék háromszög turista jelzést és meg se álljunk hazáig.
A túra nagyjából 35km
A terep könnyű majdnem végig aszfalton jövünk, kivéve az Uppony- Lázbérci tó vége szakaszt, egy jó kis emelkedő van benne Sajómercse után.
Ui.: Ha az erdőbe kerekeztek, mindenképpen használjatok szúnyogriasztót RENGETEG A SZÚNYOG!!
Google maps-ért katt ide
Panoráma: